Csiszolódunk: 2018. március 16.
Lonival ismerkedünk egymással, ő a környezettel, sőt, szép lassan a szomszéd kutyákkal is. Csipivel már megvan a bizalom, bár a kedves öreglány nem épp játszópajtás. De fajtársakkal való kezdeti ismerkedéshez a legkiválóbb, legtürelmesebb alany. Ha nem tetszik, rászól a tolakodó csöppségre, és meglepő módon hamar békén is hagyják az ugrabugra ebgyerekek.Emellett elsősorban tanulunk. Én Tükörmódszert olvasok, Csodálatos kutyadokit nézek, ám elsősorban Avalon jelzéseit figyelem. Lassan meg tudom különböztetni a figyelemkövetelő hisztit, a "nagyon kell pisilnem" jelzéstől. Ő pedig már alapozza az "Ül!", a "Marad!" és a "Gyere ide!" parancsokat. Olykor-olykor egy meztelen csiga vagy szagnyom csábítóbb, mint a behívás, de a virsli nagyon meggyőző érv.
Legédesebb játszmája az esti lefekvés rituáléja. Pont mint egy kisgyerek. Békésen szunyókál mellettem a nappaliban, de mikor azt mondom: Lefekvés! - és be kellene vonulni a hálószobába, hirtelen mindenféle roppant fontos dolog jut eszébe. Játszani kell. Pisilni kell. Inni kell. Mindegymitkell, csak húzzuk még az időt! Majd duzzogva, morgolódva bemászik a hálópárnájára és hangosan sóhajtozik. Vita nincs, aludni kell. Öt perc múlva már szuszogva húzza a lóbőrt a kutyabébi.
Délután színházi programom volt, ami még Avalon megérkezése előtt fixálódott. Mivel az otthon maradást sem árt időben elkezdeni, kicsit ugyan lerövidítve a programot, de magára hagytam az ebecskét. Szomszédasszonyom ígérte, ránéz.
Útnak indultam. Néhány perc után azt vettem észre, hogy a következő programok futnak a fejemben: "Jaj, mi lesz! Tuti szétrág mindent! Mire hazaérek, a konyhabútorból csak fogpiszkáló marad! Megtanulja kinyitni a szekrényt és benyakalja az Unicum Szilvámat!" Mielőtt teljesen bepörögtem volna az apokaliptikus képzelgésekbe, megálljt parancsoltam magamnak.
Azt vettem ugyanis észre, hogy
nem számítanak az egyre távolodó kilométerek, energetikailag mindenképpen össze vagyunk kapcsolva egymással.
Ha aggódom, azt bizony az otthon hagyott lelkes kutyagyerek manifesztálni fogja az aggodalmamat.
Nagyjából a Szilágyi Erzsébet fasornál találtam vissza önmagamhoz. Addigra már nem csak fejben hajtogattam a "minden rendben van" mantrát, hanem hittem is benne. És természetesen minden rendben is volt. Fél órát játszott Katival, kiment a kertbe elvégezni a dolgát, de a többi időt egyedül töltötte a konyhában. És nem rágcsálta fogpiszkálóvá a szekrényt, sőt még az Unicumom is meghagyta nekem.
Ez az élmény, plusz a fentebb említett kutyás segédanyagok megerősítették bennem: a kutyák keleti nagymesterek.
Megtanítanak minket elcsendesíteni az elmét.
Az összes keleti tanítás - jóga, harcművészetek, meditáció - erről szól. Ha önmagamban békességet, egyensúlyt tudok teremteni, azzal hatok a világra. Nem a szavak vagy a gondolatok számítanak, hanem a valódi szándék.
Legtöbbször igyekszünk elhitetni magunkkal, hogy valamit így vagy úgy gondolunk és nem figyelünk a mögöttes energiákra. Félelmekkel, bizonytalansággal telve, görcsösen vagy megfeszülő akarattal igyekszünk teremteni és nem értjük, miért nem alakulnak úgy a dolgok, ahogy elképzeltük. Pedig mi totál pozitívak vagyunk.
Erre itt ez a földből alig kilátszó, mókás szemüveges rajzot viselő kiskutya, kiforratlan személyiséggel, tömény gyerekességgel - és azonnal leveszi a legapróbb rezdülésemet is.
Egyelőre neki még jobban megy a reakció. Az akciót - vagyis a helyes belső szándékot és nyugodt lelkiállapot megteremtését - nekem kell gyakorolnom. Nem is keveset...
Ha érdekelnek a kutyás kalandjaim, kövess a Padparadsa Dog facebook oldalán.
