Kisfarkas

Címválasztás története: 2018. február 22 - március 10.

Bármilyen nagy változás következik is be az életünkben - új kapcsolat, munkahely-váltás, gyerek- netán kutyavállalás - egy dologra biztosan számíthatunk: új kihívásokkal kell szembenéznünk. A tegnapi megszokásoktól, rutinoktól elbúcsúzhatunk, mert fenekestül felfordul az életünk. Az új kalandokban az a legjobb (legalábbis szerintem), hogy rengeteget tanulhatunk. Ezért választottam címnek is ezt: "Mit tanultam a kutyámtól?".

A blogihlető delikvens még fizikailag nem is része az életemnek, máris megkaptam az első leckémet. Ott hagytuk abba a történetet, hogy malinois-tól búcsút vettem és egy kutyanévvel a tarsolyomban nekiláttam megtalálni a megfelelő elnevezhetőt.

Elkezdődött a megfelelő bébieb kiválasztása. Mindenképpen cseperentyűt szerettem volna, mert ha már egy belga juhásszal nem szívatom magamat nap mint nap, akkor se maradjanak ki a szobatisztaságra szoktatás fiaskók, a cipőszétrágó-mizériák és az egyéb nyalánkságok.

Menhelyekkel kapcsolatban nagyon vegyesek az élményeim. Van, aki tényleg jó gazdit keres a kutyáknak és van, aki csak akadékoskodik. Beszéltem bosszantó fanatikusokkal és kedves realistákkal, húsz oldalt végigböngésztem, több száz fotót megnéztem és ha csak a cukiságfaktort vettem volna figyelembe, akkor most nagyjából hatvan kiskutyám lenne. Vagy 101, olyan hollywoodosan.

A szerelmetes fotó végül a TordasZoo-tól futott be és tegnap meg is tekinthettem a befogadott mamikutyust két - hát, méreteit tekintve nem is olyan kicsi - babócájával. Történetüket nem tudták elmesélni, de a mamakutyus végtelenül barátkozó, bizalmas és szeretetteljes volt. Egy kis szaglászás után már puszit is kaptam, bújt, mászott és kaját keresett a hátizsákomban.

A kicsit kevésbé voltak ilyen bátrak, kucorogtak a kutyaház sarkában. A kis fehér (jó eséllyel közép-ázsiai beütésű) végül előmerészkedett, éles kölyökugatással hangot adott a betolakodókkal szembeni nemtetszésének, de ő hamar feloldódott. Mamát utánozva puszilt, bújt, mászott, sőt a végén még vagányul harapdálni is kezdett.

Az ordas színű kisfarkas rettenetesen meg volt szeppenve. Őt úgy kellett előhalászni a legbelső zugból, amint kivettük az egyik házból, befeküdt a másik fedezékébe. Csak halk farkcsóválás kopogással jelezte, hogy nincs harag.

Végül mégis szemügyre vehettük. Végig tartózkodóan, puszi, bújás és mászás viszonzása nélkül tűrte a pocaksimogatás, a fejvakargatás megpróbáltatásait. És miután kívül kerültünk a kennelen, annyira megvagányodott, hogy egy halvány nyalintás jutott nekem a rácson keresztül.

Első lecke

Kértem egy nap gondolkodási haladékot, hogy melyik legyen. A belevaló fehér vagy a szende barna. Barátaim részéről igazságosan oszlott meg a tetszési index kettejük között, többen azt javasolták: aludjak rá egyet.

Nem kellett. Este tizenegyre pontosan tudtam, hogy a kisfarkas kell nekem! Csak egy baj volt! Hogy a malinoisnak szánt Nessy név sehogy sem passzolt ehhez a szégyenlős, érzékeny kislányhoz. Nessy minden idegszállal kihegyezett, turbójáratú, örökmozgó kutyát sejtetne, ő meg olyan kis visszafogott. Még.

Így valami stabilabb, magabiztosabb nevet kerestem. Magamból nem tudok kivetkőzni, maradtam kelta vonalon. Avalon. Az Artúr-mondakörből ismert titokzatos, ősi misztikus sziget, ami "almás kertet", vagyis Édent jelent. Becézése Loni.

Loni holnap érkezik, már nagyon várom!

Ja, és mit tanultam a kutyámtól?

Hogy ne tervezzek előre, mert ő még itt sincs, de máris felülírja a korábbi fix elhatározásokat.

Tetszett a bejegyzés? Köszönöm, hogy megosztod másokkal is!

Ha érdekelnek a kutyás kalandjaim, kövess a Padparadsa Dog facebook oldalán.